Csatornakamerázás Budapesten és egész Pest megyében – felderítjük, hol a gond

A csatorna tipikusan egy nehezen hozzáférhető része bármelyik háztartásnak, így ha ott adódik probléma, azzal nehéz bármit is kezdeni, legalábbis egy laikus számára.

Szemben egy hétköznapinak mondható dugulással, amit kis szerencsével még akár magunk is eltávolíthatunk, a csatornakivezetés sok esetben már meghaladja ezt a szintet.

Ha tehát egyértelmű jelei mutatkoznak annak, hogy a csatornában keletkezett dugulás, csőtörés, vagy más gond, akkor hezitálás nélkül keress meg minket, vagy kérj tőlünk visszahívást!

Az ilyesmi nem várhat, mivel az egész család életét ellehetetleníti, ezért a nap bármely szakában elérhetőek vagyunk Budapesten és egész Pest megyében.

Hívj minket, és mi profi flexibilis kameránkkalleereszkedünk” a csatorna mélyére, és felderítjük, mi okozza a meghibásodást!

Az a problémás csatorna…

Akár lakásról, akár családi házról beszélünk, mind egyetértünk abban, hogy a kikandikáló, csupasz vízvezetékek, csövek csúnyák, így hát igyekszünk őket minél jobban elrejteni.

Ennek több előnye is van: egyrészt így esztétikusabb a látvány, másrészt a csőrendszer sem olyan sérülékeny.

Viszont hátulütő is rejlik a dologban, nevezetesen az, hogy így ezek a csövek nehezen hozzáférhetőek, vagyis ha valami probléma adódik velük, azt sokkal több munkával jár elhárítani.

A csatorna is ebbe a kategóriába tartozik, hiszen szinte kivétel nélkül minden esetben egy rejtett csővezetékről van szó, amit a padló-, illetve a föld alá szokás elhelyezni.

Azaz ha észleljük, hogy valami nincs rendben, máris legszívesebben a hajunkat tépnénk, mert szinte a szemünk előtt látjuk a javítással járó felhajtást.

A csatorna eldugulásának okai, következményei

Akárcsak a többi csővezeték, a csatorna kivezetés is ugyanúgy beszűkülhet, átjárhatatlanná válhat a sokéves terheléstől, nem oda való tárgyaktól.

Viszont ha eldugul a csatorna, az sajnos nem olyan, mintha a mosogató vagy a kézmosó lefolyócsöve záródott volna el, hanem konkrétan az egész háztartást ellehetetleníti, mivel minden ebbe csatlakozik.

Akár azt is eredményezheti, hogy szépen lassan megtelik szennyvízzel, és a végén már az alacsonyabban található eszközeink (kád, zuhanyzó, vécé) lefolyónyílásaiból is elkezdi megtalálni az útját visszafelé.

Ezt pedig, azt hiszem, senki sem kívánná magának.

Ilyenkor a mosás, a főzés, a mosogatás, sőt, még a tisztálkodás is ellehetetlenedik.

Szóval érdemes minél előbb cselekedni, és értesíteni minket, mi pedig a lehető leghamarabb megérkezünk, és felderítjük a probléma forrását, többek között csatornakamerázás segítségével is!

A rejtett csőtörés veszélyes is lehet!

Mind a csatorna kifolyó, mind a vízvezetékek, lefolyók esetén rengeteget nehezít a hiba felderítésén, hogy rejtve, burkolva vannak, vagy éppen a föld alá ásva.

Falban futó csövek esetén régen, ha azt észleltük, hogy nedvesedik, mállik a vakolat, egyetlen módja volt az utánajárásnak: addig kellett tovább és tovább bontani a vezeték mentén, amíg rá nem találtunk a repedésre.

Csatornánál is hasonló a helyzet: ha csőtörés vagy dugulás alakult ki, akár a háztól a telek széléig is ki kellett ásni az egészet, és méterről-méterre átvizsgálni.

Mindezt minél hamarabb, hiszen a szivárgó, netán folydogáló víz károsítja az épületet, kezdve a falakkal, de igazán súlyos esetben akár az alapot is alámoshatja.

Arról nem is beszélve, hogy odabent a folyamatos nedvesség kiváló táptalaja a penésznek és a salétromosodásnak.

A régebbi módszer pedig, azaz a „bonts és áss, amíg meg nem találod”, sajnos brutális plusz költségeket okozott a háztartásnak, hiszen utána ezt is lehetett javíttatni.

A csatornakamerázás akár hatalmas plusz kiadástól is megóvhat!

Mi a legcélszerűbb megoldás, ha olyan helyen keletkezett csőtörés vagy dugulás, ami nem hozzáférhető, nem felderíthető?

Pontosan meg kell határozni, hogy hol is van, és ezzel megelőzni a felesleges rombolást!

Erre kínál tökéletes megoldást a csatornakamerázás módszere.

  • A szakember egy száloptikás kamerát enged le a csőbe, ami rögzíti a körülötte található belső felületet,
  • majd pedig ezt a felvételt visszanézve fél méter pontossággal megállapítható, hogy hol is jelentkezett a probléma!

Azaz nem kell több méteren kibontani a falat, és a fél kertet sem szükséges felásni, csak ott kell bármihez is hozzányúlni, ahol ténylegesen baj van!

Ezzel a módszerrel kiválóan felkutatható és kiszűrhető minden olyan rejtett hiba, ami normál esetben csak a fentebb említett hosszas és kínszenvedésekkel teli eljárás során lenne feltárható.

Így pár óra leforgása alatt kiderül, hogy mire is számíthatsz.

Miért ne járnál utána saját magad?

Felmerülhet benned az ötlet, hogy akár veszel vagy bérelsz magadnak egy, a miénkhez hasonló száloptikás, flexibilis kamerát, és magad jársz utána a dolgoknak, ám ezt több szempontból sem javasoljuk.

  • Miért költenél rá egy kisebb vagyont, ha csak egyszer használod?
  • Ha a bérelt kamerával elakadsz a csővezetékben, akkor megint csak profi segítséget kell hívnod.
  • Egy laikus közel sem biztos, hogy észrevenné azokat a jeleket, amik egy gyakorlott szem számára árulkodóak lehetnek.
  • És még ha sikerül is megtalálnod a hibát, utána mihez kezdesz?

Sokkal jobban jársz, ha minket értesítesz, mi pedig kimegyünk hozzád, és a sok hajcihő helyett rövid időn belül kiderítjük Neked, hol történt baj, és utána profi módszerekkel ki is tudjuk javítani.

Csatornakamerázásért keress minket bátran!

Ha rejtett, nem észrevehető probléma üti fel a fejét a csatornádban vagy a vízvezeték rendszeredben, és nem szeretnéd, hogy emiatt a fél házat, lakást ki kelljen bontani, akkor keress meg minket!

Profi száloptikás kamerarendszerünk segítségével, és a mögöttünk álló több mint 30 év tapasztalattal rövid idő alatt kiderítjük, pontosan hol is van a dugulás, repedés.

Így jelentős plusz kiadástól óvhatod meg magad, és a javítási munkálat is célzott lehet.

Budapestről vagy Pest megyéből bármikor hívhatsz minket a +36 (30) 635-7438-as telefonszámon, és vészhelyzet esetén akár 1-2 órán belül is ki tudunk menni!

Keress minket bátran, vagy kérj visszahívást, és mi a segítségedre sietünk!

Kérj visszahívást itt!

Budapesten és Pest megyén belül bárhol vállalunk vízszerelési, csatornázási, duguláselhárítási, fűtésszerelési munkákat ügyfeleinknek

Hívj minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa