Csőtörés elhárítása Budapesten és Pest megyében – mert az ilyesmi nem várhat

A csőtörés egy olyan vészhelyzet, ami bármikor bármelyikünkkel előfordulhat, különböző okok miatt.

Mindamellett, hogy ellehetetlenítheti a mindennapi életet, még komoly anyagi kárt is okozhat, ezért a legkevésbé sem szabad félvállról venni!

Ha a legkisebb jelét is tapasztalod annak, hogy akár valamelyik vízvezeték, akár a csatornacső szivárog, mindenképpen lépj velünk kapcsolatba mielőbb!

Budapesten és egész Pest megyében folyamatosan elérhetőek vagyunk, bármikor kereshetsz minket!

Sürgős esetben akár 1-2 órán belül is kimegyünk hozzád, hogy minél hamarabb elhárítsuk a bajt, megelőzve ezzel a további károkat.

Hívj minket hezitálás nélkül akármikor, és szakértő kollégáink a lehető leghamarabb a segítségedre sietnek!

Mit értünk csőtörés alatt?

A legtöbbünknek a csőtörés szó hallatán az utcán hömpölygő, netán a föld alól magasra törő víz jut eszünkbe, pedig ennél sokkal kisebb és alattomosabb dolgokat is magába foglal.

A háztartásunk vagy nyaralónk vízvezetékrendszerében is minden előjel nélkül történhet ilyesmi, és az nem feltétlenül lesz olyan látványos, mint egy főnyomócső sérülése.

Ide tartozik a repedéstől kezdve a csatlakozás elpattanásától a cső kilyukadásáig minden, és mint azt már a bevezetőben érintettük, komoly anyagi károkat képes okozni.

Ha egy nap arra eszmélsz, hogy bokáig áll a víz a lakásban, az már nagyon súlyos eset, de akár egy, a falon megjelenő sötét volt is jelezheti a bajt.

Mi több, egyáltalán nem is biztos, hogy a törés ott történt, ahol a nedves folt jelentkezett, így hát azt javasoljuk, hogy ilyen esetben minél hamarabb keress fel minket, miután elzártad a főcsapot!

Mitől keletkezhet csőtörés?

Azt hihetnénk, hogy a vízvezetékrendszer nem túl sérülékeny, hiszen elvileg szakemberek építették ki, szabványos anyagokból.

Azonban a valóság a legtöbb esetben ennél jóval árnyaltabb, ugyanis számos tényező befolyásolhatja az állapotát, kezdve a korától, a kivitelező szaktudásán keresztül egészen a használat gyakoriságáig.

Vannak bizonyos „klasszikus” esetek, amik a legtöbb esetben a csövek szivárgását, áteresztését okozzák:

  • elöregedett, átrozsdásodott csőfalak;
  • a kemény víz miatt kialakuló vízkő;
  • fagypont alatti hőmérséklet;
  • rossz csőméretezés;
  • rosszul felszerelt toldások, illesztések;
  • nem megfelelő víznyomás;
  • fizikai behatás, sérülés.

Ezek bármelyike képes arra, hogy akár pár perc lefolyása alatt is komoly bajt okozzon, és ha ilyennel szembesülsz, akkor az első és legfontosabb, amit tehetsz, hogy azonnal elzárod a főcsapot, ami az utánpótlást biztosítja.

Másodikként pedig, hogy felhívsz minket, és a segítségünket kéred.

Mit okozhat akár egy apró repedés is?

A fizikaóráról még ismerős lehet az a tény, hogy a folyadékok nyomás hatására nem képesek összesűrűsödni.

A vízvezetékben pedig állandó a nyomás, hiszen valahogy a magasabb területekre, emeletekre is el kell juttatni a vizet, ennek köszönhető, hogy azonnal megtalálja akár a legkisebb repedést vagy illesztési hibát, és szivárogni kezd.

Lehet ez akár egy rosszul csatlakoztatott fitting, vagy éppen egy gyártási hibából adódó hajszálrepedés, a lényeg, hogy amíg a rendszer nincs teljesen lezárva, addig a víz szökni fog.

Ez különösen akkor kellemetlen, ha rejtett helyen, például a falban vagy a padló alatt történik, netán a kertben a föld alatt vagy a vízaknában.

A csőtörésnek nem kell robbanásszerűnek lennie ahhoz, hogy kárt okozzon, a szivárgó víz is kiválóan megteszi a hatását:

  • eláztatja, elmállasztja a falakat,
  • sőt, akár alá is moshatja őket,
  • a nedvességtől salétromosodás, penészedés kezdődhet,
  • nagy mennyiségben távozó víz esetén pedig a berendezést, elektromos hálózatot is károsíthatja.

Honnan veheted észre, ha csőtörés van?

Mint már említettük, ha csak szivárgásról van szó, ráadásul rejtett helyen, az a legkevésbé sem olyan feltűnő, mintha a lakásban bokáig hömpölyögne a víz.

Lehet, hogy adott esetben csak napokkal később tűnik fel valami, illetve elsőre nem tulajdonítasz neki túl nagy jelentőséget, nem jössz rá, hogy baj van.

Azonban bizonyos jelekből, változásokból sok esetben lehet következtetni:

  • csökkenő, vagy folyamatosan alacsony víznyomás,
  • sötétebb, nedves foltok megjelenése a falakon,
  • izzadó fal”, burkolat mögül szivárgó víz,
  • elárasztott vízakna,
  • illetve ha akkor is pörög a vízóra, amikor senki nem használ semmit.

Ha ezek közül bármelyiket észleled, jobban teszed, ha mielőbb elzárod a főcsapot, és felhívsz minket, jelezve, hogy csőtörésre gyanakszol.

Mi pedig a lehető leghamarabb kiérkezünk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a baj elhárításáért.

Hogyan térképezhető fel egy csőtörés?

Régebben, ha csőtörés gyanúja állt fenn akár a belső- vagy külső vízvezetékben, akár a csatornában, egyetlen megoldás létezett: addig bontani vagy ásni, míg rá nem bukkanunk a törésre, repedésre.

Ez, bár célravezető volt, jóval nagyobb pusztítást okozott a kelleténél, jelentős többletköltséget és kellemetlenséget okozva a háztartásnak.

Ma már azonban rendelkezésünkre állnak modern eszközök, mint például a csőkamerázás, mellyel rövid időn belül akár fél méteres pontossággal is megállapítható, hogy hol a hiba.

Érthető, ha Te sem szeretnéd a fél lakóteret kibontani egy hajszálrepedés miatt, ezt tökéletesen megértjük, és éppen ezért igyekszünk minden esetben a lehető legkevesebb fal- vagy padlófelületet bántani, kertszakaszt felásni.

Nekünk is kevesebb munkával jár, és Neked is kisebb tatarozási költséget jelent.

Csőtörés esetén keress minket bármikor!

Ha az árulkodó jelek bármelyikét érzékeled, netán már súlyosabb a helyzet a csőtörés miatt, minket 0-24-ben elérsz!

Ügyfélszolgálatunk folyamatosan fogadja a hívásokat, és vészhelyzet esetén akár 1-2 óra alatt is ki tudunk hozzád szállni.

Budapesten és egész Pest megyében bárhová házhoz megyünk, és a tőlünk telhető leggyorsabban elhárítjuk a bajt.

Ha gyors segítségre van szükséged csőtörés, vagy bármilyen más vízszerelési probléma miatt, ránk feltétlenül számíthatsz.

Keress minket bátran, vagy kérj tőlünk visszahívást!

Keresd szakembereinket csőtörés esetén!

Csőtörés >>>

A csőtörés nem mindig egy látványos probléma, sokszor kifejezetten alattomos tud lenni. Hogyan észlelheted a jeleket? Mi a teendő ilyenkor? Olvass tovább, és keress minket!

Kérj visszahívást itt!

Budapesten és Pest megyén belül bárhol vállalunk vízszerelési, csatornázási, duguláselhárítási, fűtésszerelési munkákat ügyfeleinknek

Hívj minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa