Kazán csere szakszerűen és gyorsan, nem csak Budapesten, de egész Pest megyében

Kazán csere szakszerűen és gyorsan, nem csak Budapesten, de egész Pest megyében

A központi fűtés, ha nem is feltétlenül elengedhetetlen, de fontos része a korszerű otthonoknak – nem véletlenül az egyik legnépszerűbb lakásmelegítési módszer.

Nincs is annál jobb, mint amikor egy csípős, hideg nap után hazaértünk, ahol távollétünkben a rendszer tette a dolgát, és kellemes meleg fogad minket.

Ehhez persze szükség van egy megbízható, jól működő kazánra is, ami akár a fűtésrendszer szívének is tekinthető, és aminek az állandóan szinten tartott hőmérsékletet köszönhetjük.

Azonban egyetlen kazán sem örökéletű, és előfordul, hogy egy idő után cserére szorul.

Szerencsés esetben erre fűtési szezonon kívül kerül sor, ám ha pont a nagy hidegek közepette, akkor a legjobb, ha minél hamarabb sor kerül rá, mielőtt teljesen kihűl az otthonod.

És pontosan ebben tudunk mi segíteni: szakszerű kazán csere gyors kiszállással!

A gázkazán szerepe, működése

Ahogy azt már említettük, gázkazán nélkül nemigen elképzelhető egy működő központi fűtés.

Ellentétben egy szilárd tüzelésű kazánnal, vízteres kandallóval vagy bármilyen más vízmelegítő egységgel, melyről lehet fűtést üzemeltetni, a gázkazán nem igényel manuális táplálást, azaz ideális esetben automatikusan figyeli és fenntartja a beltéri hőfokot.

Amikor szükséges, akkor bekapcsol, és amikor már kellően meleg van, akkor leáll.

Ehhez szükség van persze pár dologra, úgy, mint

  • víz-, gáz- és áramellátás,
  • jó helyre elhelyezett termosztát(ok),
  • és persze szabad út az égéskor keletkező füstgázoknak.

Ha mindez megvan, és minden rendeltetésszerűen működik, akkor nincs más dolgunk, mint élvezni a kellemes, beállított hőfokot, és időnként szakemberrel ellenőriztetni, hogy az megfelelő műszaki állapot fenn is maradjon.

Miért szorulhat cserére egy kazán?

Miért szorulhat cserére egy kazán?

Számos oka lehet annak, hogy egy kazánt le kell cserélni, és ezek közül sajnos nem mindegyik önkéntes alapon történik.

De sajnos, amit muszáj, azt muszáj, hacsak nem szeretnél innentől kezdve hideg lakásban dideregni.

Nagyjából egyébként ezek a legfőbb indokai egy kazán lecserélésének:

  • régi típus, nincs már hozzá a szükséges alkatrész,
  • javíthatatlan kár keletkezett benne,
  • még javítható lenne, de már nem éri meg,
  • új készülékre váltás az elavult helyett,
  • netán garanciális csere történik.

Van azonban még valami, amire különösen az elavultsága miatt lecserélt kazánok esetén jó, ha felkészülsz, mégpedig a kivezető kürtő cseréje.

A régebbi, nyílt égésterű kazánok, amik a helyiségből vették fel az égéshez a levegőt, még nem igényeltek kettős rendszerű kéményt vagy kivezetőt, a modernebbeknél viszont már elengedhetetlen.

Viszont van egy jó hírünk is: bármi legyen is a kazán csere oka, minket teljes biztonsággal megbízhatsz vele!

Kazán csere esetén fordulj hozzánk bizalommal!

Valamilyen oknál fogva úgy döntöttél, hogy lecserélnéd a kazánodat, mert mondjuk régi, és jobb lenne egy új?

Vagy végzetes műszaki hiba történt, és ezért szükséges a váltás?

Akármi miatt is kell megtenned ezt a lépést, egyvalamiben biztos lehetsz: ha minket hívsz, elégedett leszel.

Több mint három évtizede vagyunk aktívak a víz-, gáz- és fűtésszerelésben, számtalan kazánt lecseréltünk már problémamentesen.

Munkánkra garanciát vállalunk, és a biztosítók által is elfogadott számlát adunk, vesztenivalód tehát nincs.

Keress minket, vagy kérj visszahívást Budapestről és Pest megyéből, mi pedig elvégezzük a kazán cserét!

Kérj visszahívást itt!

Budapesten és Pest megyén belül bárhol vállalunk vízszerelési, csatornázási, duguláselhárítási, fűtésszerelési munkákat ügyfeleinknek

Hívj minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa