Duguláselhárítás Budapesten és Pest megyében – praktikák helyett szakszerű megoldás

Hiába minden igyekezet, minden odafigyelés, sajnos ennek ellenére is megtörténhet a baj: dugulás keletkezik a csövekben.

Azonban ahelyett, hogy elkezdenéd vegyszerekkel, otthon megtalálható eszközökkel, házi praktikákkal orvosolni a dolgot, inkább azt javasoljuk, keress fel minket minél előbb!

Már több mint három évtizede foglalkozunk vízszereléssel kapcsolatos feladatokkal, amikbe a professzionális duguláselhárítás is a beletartozik!

Hidd el, ha várnod is kell egy keveset, míg munkatársaink megérkeznek, még mindig ezerszer jobban jársz, mintha magad állnál neki, netán egy kóklerre bíznád a feladatot!

Hívj minket most, és sürgős esetben Budapest és Pest megye területén akár 1-2 órán belül kiérkezünk!

Ne okozz több bajt annál, mint amennyi eleve van!

Az egyik legrosszabb, amit dugulás esetén tehetsz, hogy elkezded megtömni a lefolyót duguláselhárító vegyszerrel, és várod az eredményt.

Több okból sem javasoljuk ezt:

  • egyrészt, az esetek többségében nem sokat ér,
  • másrészt, a felszabaduló gázok, kémiai anyagok veszélyesek is lehetnek,
  • harmadrészt pedig, ha már a kémiánál tartunk, akár meg is kötheted vele a dugulást!

Így van, némelyik „csodaszer” akár olyan vegyi reakcióba is léphet a dugulással, ami beton keménységűre szilárdítja, azt pedig már legfeljebb csak kivágni lehet a csőrendszerből.

Emellett a kémiai folyamatok korrodálhatják a lefolyót és a csöveket, ami a gyorsabb elöregedésükhöz vezethet.

Mi hát a megoldás?

Próbálkozzunk inkább fizikai úton eltávolítani a szennyeződést?

Ez sem feltétlenül célravezető.

Pumpálás, netán csőgörényezés?

Két nagyon népszerű eszköz van, amivel előszeretettel igyekeznek az emberek házilag dugulást elhárítani: a pumpa, és a csőgörénynek is nevezett acélspirál.

Valóban lehet velük eredményt elérni, de csak bizonyos esetekben, viszont nem biztos, hogy megérik a kockázatot.

Pumpálással lazább szerkezetű dugulásokat van esélyünk megmozdítani, ám ha egy sűrű, zsíros szennyeződésből, szilárd darabokból és hajból álló dugó megrekedt egy kanyarban, azt bizony nem fogjuk tudni így eltávolítani, az biztos.

Ilyenkor kerül elő rendszerint a csőgörény, amivel mélyebb területeken kialakult dugulásokat is fel lehet lazítani, ám nem példa nélküli, hogy a következő akadály maga a célszerszám lesz.

Ha ugyanis nem vagyunk elég óvatosak, és a huzalspirál letekeredve beleszorul a csőbe, akkor ismét egy megoldás maradt: falbontás, csőszakasz cseréje.

Tedd hát fel a kérdést magadnak: biztosan megéri a rizikót?

Mitől alakulhat ki a dugulás?

A háztartási lefolyórendszereket alapvetően nem úgy tervezték, hogy bármit elviseljenek.

Elsősorban szennyvizet, apróbb darabokat, vízben széteső szilárd anyagokat bírnak el, viszont meglehetősen sérülékenyek is emellett.

Bőven elég, ha egyetlen tárgy vagy bármi más megakad, és máris elkezd kialakulni a torlasz, ami később a teljes csőkeresztmetszetet is kitöltheti.

Ha valamivel lassabban folyik le a víz, mint kellene, már elkezdhetünk gyanakodni, ha pedig jelentősen megnő az idő, amíg távozik a szennyvíz, akkor mindenképpen érdemes szakszerű segítséget hívni.

Azt semmiképpen sem érdemes megvárni, hogy a helyzet teljesen ellehetetlenedjen, bár tény, hogy néha hirtelen kialakult súlyos dugulások is előfordulnak.

Mit tehetünk a dugulás megelőzése érdekében?

Van pár alapszabály, amit mindenképpen érdemes betartani annak érdekében, hogy megelőzzük a súlyos és nehezen eltávolítható dugulások kialakulását.

Ha ezekhez tartod magad, jelentősen csökkenteni tudod annak az esélyét, hogy szakembert kelljen hívnod.

Nem bonyolult szabályok ezek, teljes mértékben a józan belátáson alapulnak:

  • Használjunk szűrőt a lefolyókban!
  • Figyeljünk oda a víz lefolyási sebességére, és vegyük észre, ha valami nem oké!
  • Ne húzzunk le a vécén szilárd tárgyakat, nem oda való dolgokat (pl. tampon, betét, ragtapasz, vattakorong, fültisztító, pelenka, stb.)!
  • Az ételmaradékot ne a mosogató lefolyójába kaparjuk (hacsak nincs konyhamalacunk)!
  • Használjunk megfelelő zsíroldó képességű mosogató- és tisztítószert!
  • Figyeljünk, hogy kisebb gyermekeink ne tudjanak tárgyakat, játékokat lehúzni a vécén!
  • Ha mégis lassulást érzékelünk a víz távozásában, ne kezdjünk el mindenféle vegyszerekkel, eszközökkel próbálkozni, mert akár kárt is okozhatunk!

Természetesen balesetek, nem várt események mindig előfordulnak, és ha kész a baj, ott már csak szakember segíthet.

Bármilyen „duguláselhárító szakembert” hívhatunk?

Az a helyzet, hogy a kelleténél jóval többen foglalkoznak „professzionális szinten” duguláselhárítással, mint kellene.

Sokszor azok, akik így hirdetik magukat, valójában semmilyen képesítéssel vagy gyakorlattal nem rendelkeznek, csak a könnyű kereset reményében próbálják magukat szakemberként eladni.

Ehhez mérten pedig néha nagyobb bajt csinálnak, mint amekkora eleve volt, és amikor belátják, hogy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, akkor széttárják a kezüket, beismerik a tehetetlenségüket és kérik a fizetségüket.

Talán már Te is pont belefutottál egy ilyenbe, így érthető, ha valamelyest megrendült a bizalmad – és éppen ezt szeretnénk most helyreállítani.

Duguláselhárításban is profik vagyunk, bennünk megbízhatsz!

A vízszerelés területén eltöltött több mint 30 évünk önmagáért beszél: szinte mindent láttunk már, ami előfordulhat.

Szemben a kóklerekkel mi tudjuk, hogy hogyan lehet akár egy makacs dugulást is megszüntetni hatékonyan, rövid idő alatt.

Rendelkezésünkre állnak az olyan eszközök is, mint

  • nagynyomású pumpák,
  • profi duguláselhárító spirál,
  • WOMA csatornatisztító berendezés,
  • valamint kamerás dugulás-feltérképezés.

Még ha ki is alakul a vészhelyzet, ránk nem kell heteket várnod, sürgős esetben 1-2 órán belül is kimegyünk Hozzád, és elhárítjuk a bajt.

Budapesten és Pest megyében bármikor számíthatsz ránk, a nap bármely szakában hívhatod ügyfélszolgálatunkat.

Ne engedd hát, hogy egy dugulás ellehetetlenítse az életedet, megakadályozzon a napi teendőidben!

Hívj minket akár már most, és szakembereink a lehető leghamarabb kiérkeznek, hogy orvosolják a meghibásodást!

Hívd duguláselhárító szakembereinket!

WC dugulás >>>

A WC dugulás az egyik legkellemetlenebb háztartási meghibásodás, hiszen egy alapvető szükségletünk válik lehetetlenné. Elhárításához hívj minket bármikor bizalommal!

Lefolyótisztítás >>>

Mi lehet a teendő, ha a lefolyóban határozottan lelassult a víz vagy teljesen meg is állt? A különböző házi praktikák és vészmegoldások helyett keress inkább minket segítségért!

Duguláselhárító >>>

Sokszor nem elég az óvatosság ahhoz, hogy elkerüljük a lefolyó eldugulását. Ilyen esetben az a legjobb megoldás, hogyha duguláselhárítót hívsz – például minket!

Szakembereink Budapesten és Pest megyében is állnak rendelkezésedre:

Duguláselhárítás X. kerület >>>

Az eldugult lefolyó egy igen kellemetlen állapot, mely gyors megoldást igényel. Bármennyire is zavaró, a házi praktikák helyett érdemes szakértői segítséget kérni!

Duguláselhárítás Vecsés>>>

A dugulás ellen lehet megelőző lépéseket tenni, sőt, szükséges is. Azonban ha már kialakult, akkor a házi módszerek helyett csak a profi duguláselhárítás segíthet.

Duguláselhárítás Gyál>>>

A szennyvízelvezető csövek tisztasága fontos a mindennapi kényelmünkhöz, ezt pedig egy hozzáértővel érdemes karbantartatni. Duguláselhárításhoz hívj minket Gyálról is!

Duguláselhárítás Dunakeszi >>>

Egy dugulás akár előjel nélkül is kialakulhat, éppen ezért érdemes tenni a megelőzéséért. Ám ha már kész a baj, tudd, hogy minket bármikor hívhatsz Dunakesziről is!

Duguláselhárítás Újpest >>>

Egy dugulás akár teljesen használhatatlanná is tehet egy lefolyót, és kellő szakértelem hiányában lehetetlen elhárítani. Hívj minket Újpestről is, a nap bármely szakában!

Kérj visszahívást itt!

Budapesten és Pest megyén belül bárhol vállalunk vízszerelési, csatornázási, duguláselhárítási, fűtésszerelési munkákat ügyfeleinknek

Hívj minket az alábbi településekről bizalommal:

Abony, Acsa, Albertirsa, Alsónémedi, Apaj, Áporka, Aszód, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Biatorbágy, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugyi, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Csévharaszt, Csobánka, Csomád, Csömör, Csörög, Csővár, Dabas, Dánszentmiklós, Dány, Délegyháza, Diósd, Domony, Dömsöd, Dunabogdány, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Érd, Erdőkertes, Farmos, Felsőpakony, Fót, Galgagyörk, Galgahéviz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gomba, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Herceghalom, Hernád, Hévizgyörk, Iklad, Inárcs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Isaszeg, Jászkarajenő, Kakucs, Kartal, Káva, Kemence, Kerepes, Kiskunlacháza, Kismaros, Kisnémedi, Kisoroszi, Kistarcsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kosd, Kóka, Kóspallag, Leányfalu, Letkés, Lórév, Maglód, Majosháza, Makád, Márianosztra, Mende, Mikebuda, Mogyoród, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagykovácsi, Nagymaros, Nagytarcsa, Nyáregyháza, Nyársapát, Őrbottyán, Örkény, Pánd, Páty, Pécel, Penc, Perbál, Perőcsény, Péteri, Pilis, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pilisvörösvár, Pomáz, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Pusztavacs, Pusztazámor, Pócsmegyer, Ráckeve, Rád, Remeteszőlős, Solymár, Sülysáp, Szada, Százhalombatta, Szentendre, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigethalom, Szigetmonostor, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Sződliget, Szokolya, Sóskút, Táborfalva, Tahitótfalu, Taksony, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószecső, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tárnok, Tatárszentgyörgy, Telki, Tésa, Tinnye, Tök, Tököl, Törökbálint, Törtel, Tura, Tóalmás, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Üllő, Úri, Üröm, Vác, Vácduka, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácrátót, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Vasad, Vecsés, Veresegyház, Verőce, Verseg, Visegrád, Zebegény, Zsámbék, Zsámbok, Ócsa